Közszolgálati hír 2025. 12. 03 16:27
Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Veszprémbe és Ajkára
Ahogy feléjük szokás: Világost a Geósnak! Ahogy mifelénk: Veletek vagyunk fiatalok!!
Mint már hírül adtuk, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói, egy obeliszket tolnak kézikocsin a soproni egyetemnek baráti viszonzásul a 2014 -es szintén gyalogosan eljuttatott rönkre.
Székesfehérvártól, a Bakonyon át 200 kilométeren keresztül Sopronba. A tervek szerint, napi 30km-t fognak megtenni.

2017.április 23.-án vasárnap indultak a megyeszékhelyről.
"Borús, esős időnk volt, de helyenként szerencsére kisütött a nap is.
Út közben összefutottunk egy Firmával, aki a Miskolcról induló csilletolásban részt vett, majd egy faluval később egy dunaújvárosi kolléga forró teával kínált minket a pihenő alatt.
7 óra alatt sikerült teljesíteni a mai etapot, a szállásra érve az este jelmondata már csak annyi , hogy " végre értékelem a meleg sört!"
Köszönjük mindenkinek aki hozzájárult az első napunkhoz!"- közölték a facebookos közösségükkel.

Tegnap délután 15:00 óra magasságában érkeztek Iszkaszentgyörgyre!

Jelenleg Bakonycsernyén járnak! A helyi vendèglátó egysègben vendègelték meg őket, sokan kimentek eléjük!
Ahogy feléjük szokás: Világost a Geósnak! Ahogy mifelénk: Veletek vagyunk fiatalok!!
Fotók: Visszatolás 2017 esemény facebook oldala, Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, Geoinformatikai Intézet facebook oldala,
Közszolgálati hír 2025. 12. 03 16:27
Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Veszprémbe és Ajkára
Veszprém Populáris hír 2025. 12. 01 09:49
Csolnoky Ferenc Korház tájékoztatója 2025. december 1.
Öskü Populáris hír 2025. 11. 27 12:27
Az összegyűjtött játékok a falu karácsonyfája alá kerülnek
Közszolgálati hír 2025. 11. 27 18:59
Lőtérértesítő Közszolgálati hír a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2025. 11. 20 09:36
Karácsonyi adománygyűjtést a KÖZJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY A VIDÉKI CSALÁDOKÉRT CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT szervezésében
Közszolgálati hír 2025. 11. 19 09:24
Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Veszprémbe, Ajkára és Ljubljanába
Kulturális hír 2025. 11. 18 13:54
Hangolódjon velünk a karácsonyra!
Kulturális hír 2025. 11. 18 10:50
Mindenkit szeretettel várunk az Önkormányzat és a Civil szervezetek rendezvényeire
Porva Populáris hír 2025. 11. 13 19:14
Ménesjárás felé vezető út egy napos lezárásra kerül...
Turisztika 2025. 11. 04 18:44
– most a mesterséges intelligencia rangsorában
Kulturális hír 2025. 11. 04 09:26
„A történelem mi vagyunk. Ha tudni akarod hova megyünk, nézz vissza, honnan jöttünk.”
Populáris hír 2025. 10. 29 13:12
Bakonybél a 2. helyen a VEOL rangsorában